Éva napja rohanósan telt, mint mindig: rohanás a munkahelyre, onnan tíz óra múlva rohanás haza, közben sietős bevásárlás az autóban, amiből már csak a lakásban szállt ki. Otthon is csak a problémák várták: a kutya megint lemerült, a padlót nem takarította fel DZ04, át kéne programozni, vacsora nincs, csak egy mogorva és éhes férj, éppen csak felnézve a napi hírekből. Vivien szokás szerint sehol amióta 17 lett, alig van otthon. Éva fejében egymást váltották a gondolatok, a méreg és az aggodalom. Bevett rájuk egy-egy tablettát, és lelkében minden a helyére került. Közben egy percre sem pihent, vacsora a gépben, pár perc és ehet a család- már ha addig előkerül a harmadik tagja. Nem bírta tovább: rávillogott a lányára, aki azt üzente, öt perc és otthon van.

Vivi lassan indult csak haza. Nehéz volt elszakadni a barátaitól és beülni a légitaxiba, őszintén szólva , ha rajta múlt volna, soha nem tér haza fásult szülei közé. De volt vele valaki, a jobbik fele, aki ezt nem hagyta: Ő mindíg a jó útra terelte. Szüksége volt rá, a kedvességére, a bölcsességére és a szerelmére. Az tartotta életben ebben a kiüresedett világban.

Otthon Péter végezve a hírekkel és a titkárnőjének is kiadva az utolsó utasításokat, végre hátradőlt. Elég volt ebből a napból. Legalább végül a vacsora nem hagyott kivetnivalót maga után. Sóhajtva bekapcsolta a falméretű képernyőt és elmerült.

Éva nyugalma, melyet lánya hazatértének köszönhetett, egészen addig tartott, amíg üveges szemű párját meg nem látta a tévé előtt. Segítség sehol, kezelheti egyedül a gépeket, pedig fogalma sincs, mit kezdjen a nyomorult kutyával, ehhez férfikéz kéne. Az pedig nincs. Sóhajtva tudta le a nap hátralévő teendőit, felkészült a másnapi konferenciára, utána jólesően fürdött egyet. Bebújva a hűvös lepedők közé már reflexszerűen nyúlt az éjjeliszekrényen fekvő tablettás doboz felé: férjével összenéztek, egyszerre nyelték le a pirulájukat. Mire kezük visszatette a helyére a poharat, a hatás már megérkezett: kipirult arccal , szenvedélyesen estek egymásnak, és úgy ölelkeztek, mint két szerelmes ifjú, akik hosszú ideig nem látták egymást. Pár óra múlva pedig a napi politikai eseményeket tárgyalták fennhangon, lelkesen gesztikulálva, aztán megnéztek egy filmet, és közben megbeszélték a következő nyári vakáció részleteit. Egymás karjaiban aludtak el, közben odakinn, az üvegfalon túl már halványan derengett.

Másnap reggel Vivi ébredt elsőnek, álomtól kábán indult le reggelizni. Mire a karikás szemú Éva és Péter elővergődött a hálóból, már útra készen állt. Gyorsan el akart tűnni, mielőtt mámorukból ocsúdott szülei felteszik szokásos mogorva kérdéseiket, és egymáshoz se szólva indulnak munkába. Vagy ami még rosszabb: kérdőre vonják hosszas távollétei miatt.

Fogalmuk sincs, milyen szerelmesnek lenni, milyen csak meglátni Őt és érezni, ahogy a szíve gyorsabban dobog. Milyen boldogság a karjaiban lenni, átkozott tabletta nélkül. Egy éve ismerkedtek meg egy rövid űrutazáson, az utat végigbeszélgették, s hazaérve tovább folytatták. Nem tudtak elszakadni egymástól, pár hónap múlva igazán komolyra fordult a kapcsolatuk. Elhatározták, hogy soha nem fognak élni a tabletta könnyed hazugságaival. Igaziak maradnak. Senki nem értette őket. A mai felnőtteknek fogalmuk sincs, milyen igazából szerelmesnek lenni, minden külső segítség nélkül. Igazán odafigyelni, igazán meghallgatni a másikat, tényleg szívből szeretkezni.

Nem is baj, hogy nem tudják. Ma van az utolsó nap, amit még a szüleivel kell eltöltenie.

Délután Éva és Péter a szokásos estélyre voltak hivatalosak, egymástól távol készülődtek. Összefutva a konyhában a fejükhöz kaptak, gyorsan bevettek két tablettát, és máris minden rendben volt. Összeszokott párként végezték az utolsó simításokat egymás öltözékén, csevegtek a legújabb pletykákról, egymásba karoltak, aztán vidáman beszálltak a légitaxiba. Péter átkarolta Éva vállát, ő felkacagott, és szerelmesen összenéztek.

Az estély közepén kapták az üzenetet, onnan rohantak haza. Otthon lányuk várta őket sápadtan egy ismeretlen fiatalemberrel. Vivi összeszedte magát: Anya, apa, elköltözöm. Vele. Mintha bomba robbant volna a nappaliban, csak záporoztak a kérdések a fiatal párra. Mindez öt percig tartott, Vivi nem válaszolt, kilépett az ajtón, és nem nézett vissza. Szülei még bódultan nézték egymást.

Két év múlva

Vivi izgatottan szaladgált egyik szobából a másikba. Most minden más lesz, most sikerülni fog. Áttöri a köztük feszülő falakat. Micsoda szerencse, hogy szülei nem vitték el arra az apró műtétre, és megmaradt ez a titkos képessége. Még életet tudott adni. Most végre minden megváltozik.

Már lement az egyik nap, mire Ő hazaérkezett. Pár szó után beletemetkezett volna a képernyőbe, de Vivi ezúttal nem hagyta, a hír szinte ki akart robbanni belőle. Széles mosollyal az arcán osztotta meg az újságot, egy aprócska ruhát is mellékelve, hogy Ő biztosan ne értse félre. Nem értette félre.

Pár óra múlva, mikor Vivi kisírt szemmel újra hazabotorkált közös otthonukba, Ő már az ágyban hevert. Mint minden egyes átkozott este. Már nem jártak el a barátaikkal szórakozni, vagy csak andalogni a műanyag, s mégis oly szép fák között, már nem beszélgették át az éjszakát.

Semmi sem változott, a mai nap is ugyanolyan.

Vivi már tudta, mit kell tennie. Fásult arccal nyúlt az éjjeliszekrény felé.